Találjuk meg Önmagunkat

Ma nálam volt a 14 éves húgom, akiről kiderült, hogy érdekli a jóga és szeretné kipróbálni. Ezért kapva kaptam az alkalmon és végeztünk egy rögtönzött gyakorlatsorozatot, aminek középpontjába stabilitást helyeztem.

Viszont nem akartam elsőre mély vízbe dobni, így egy laza ráhangolódással, a helyes testtartással és a nem ártás elvét való betartással vette kezdetét az első óra, ami számára és számomra is az első volt más más szempontból. Csodás élmény volt, hogy a tesómmal próbálhattam ki először, hogy milyen is átadni valakinek a gyakorlás lehetőségét, segíteni őt. Azt vettem észre a gyakorlatok alatt, hogy átváltozom gyakorlóból megfigyelővé, aki képes a vele szemben álló minden rezdülését érzékelni. Csodálatos érzés volt és ismét tanultam a mozdulatok és a tesóm által.

Már várom a következő alkalmat, amikor együtt gyakorolhatunk, de addig is sok gyakorlás áll előttem, ami segít, hogy ne csak megteremtsem, de meg is tartsam a hőn áhított harmóniát. ;)